Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Werner Schwab: Elnöknők (fekáliadráma jelenidőben)

2012.01.22

 WERNER SCHWAB: ELNÖKNÕK

 

elnoknok1.jpg

 

ELSÔ JELENET

 

Miközben a közönség helyet foglal, egy mise közvetítése hallható, melyet, valamilyen tömeg elôtt a Pápa celebrál. A tévéadás befejezôdik, és felmegy a függöny.    Erna groteszk lakókonyhája. Erna kikapcsolja a tévékészüléket. Mariedl keres valamit az asztal alatt. Grete ül az asztalnál.

 

ERNA: Milyen sok ember. Milyen sok ember jött összejôve, meg maradt együtt közösséget alkotva a Szentatya lábainál.

GRETE: És a képek milyen csodálatosak. Olyan egy szép színek, mint a valóságban.

ERNA: Micsoda megindító békesség támad ennyi sok ember együttjében. A béke az az élet értelme, és az élet meg az emberi mivoltnak az értelme.

GRETE: (felemeli az asztalterítôt, és beszól az asztal alá) Most már hagyjad azt a gombot, Mariedl, nem olyan fontos nekem az a gomb. Felejtsd most el azt a tantuszt, és ülj ide közénk. (Ernának) Az tényleg okos dolog volt tôled, Erna, hogy a bundasapkát meg a színestévét beruháztad magadnak. Mostan már a te lakásodba is bejön az élvezet. Most már tessék átadni magadat az életnek, hogy az élet is élvezhessen téged.

ERNA: Ja persze, de ám könnyû azt mondani. Mert a valóságban bizony nehéz egy ilyen életélvezetet elkezdeni, amikor valakinek már a hús-vérévé vált a spórolása. De egyszer az életben az olyan embert is el kell hogy érje a boldogság, amelyiknek mindig csak a másik emberek piszkát kell elpucolnia. (Erna a tükör elé áll.) A bundasapkára, ôrá egy évvel ezelôtt találtam a szeméttelepen. De ebbôl még senki se gondolja ám, hogy ezt a sapkát csak úgy egyszerûen eldobálta valaki, ahhoz ez túlságosan értékes. Az biztos, hogy csak valami hülye fiatalok ûzték a sapkával a rossz tréfájukat. (Hátat fordít a tükörnek, és leül.) ERNA: De mit gondolsz te, milyen szutykos volt eleinte ez a bundasapka. Három és fél órát kínlódtam vele, mielôtt visszaszolgáltattam volna ôtet a rendôrségen. (Grete két ujjal meg akarja vizsgálni a sapka szôrméjét. Erna lehajol, hogy megkönnyítse Grete dolgát.)

ERNA: És most, egy év múltán se jelentkezett senki a sapka végett. És ott volt a Találttárgy Osztályon egy kedves rendôr, aki azt mondta nekem: maga egy egyszerû asszony, mert maga becsületes. Tegye csak oda ezt a sapkát a karácsonyfája alá, hogy legyen ezáltal magának is egy kis öröme... Én tényleg nem sok mindennel örvendeztetem meg az életemet, de ennek nagyon örültem.

GRETE: De ekkora spórolást mégse kéne csapnod, Erna, mert azért ennyire nem csekélyke a te pénzed. Azután meg az élet sokkal gyorsabban elmegy az ember mellett, mint ahogy azt el se gondolná.

ERNA: Mostan viszont kileisztoltam magamnak a tévét, még ha ez a tévé egy használt tévé is. Ez az egyetlen dolog az életben, amit összeleisztoltam a leisztolásommal. Máskülönben mindent a számtól vontam el az életemben, a gyerekemet is, a Herrmannt. Ha az ember ért a spóroláshoz, sokkalta jobban be tudja osztani az életét. Mindenhol lehet spórolni. Kávéfilter helyett például használhat az ember klópapírt, a klópapír helyett meg használhat újságpapírt, amit össze lehet szedni a lépcsôházban a papírgyûjtési papírból. Én a magam részérôl a kávét aztán teljességgel megspórolom, mer’ abból nekem egy csepp se kell szerencsére. Bezzeg a Herrmann az nem zabálja meg a májsajtos zsömléjét, ha nem öblítheti le egy fekete kávéval, ahogy mondani szokta. Pont, mintha a májsajtos zsömlék egy emberi széklet volnának, az ô hasa meg illemhely.

MARIEDL: (az asztal alatt) Én nem hiszem, hogy ez rendjén van a te spórolósságoddal, Erna. A te spórolósságod az túlságosan is túl van hajtva. Az Úristen azt nem akarja, hogy a jóravaló embereknek rossz legyen a sora.

ERNA: (dühös, fölemeli az asztalterítôt) Te könnyen beszélsz, kedves Mariedlem, te mindig egyedül voltál, meg egy valódi kötöttség nélkül. Mindig utazhattál ide-oda a világban, amikor csak szabadidôd volt az életedben. Te már az idén kétszer voltál Lourdes-ban, és Medjugorjéban, meg kétszer Mária Zellben. Te nem viseled a felelôsséget egy hûtlen gyerekért.

GRETE: Na de hát a Herrmann az már egy férfinyi férfi. (Mariedl elôjön az asztal alól, leül, tanácstalanul megvonja a vállát, és a felsôtestével ritmikusan elkezd elôre-hátra hajlongani.)

ERNA: Az már egy férfiember, forgolódnak is a Herrmann körül az összes nôszemélyek, amilyen szégyentelenek ebben a mai világban. De ô mindent elutasít magától, ami csak szép van az életben és aminek rendes értelme van. Oda fölre, mondom mindig a Herrmannak, oda fölre jönnek majd egyszer az unokáim fényképei. (Két fehér, négyszögletes foltra mutat a falon) De nem teszi meg nekem azt a szívességet, nem csinál nekem unokákat. Régebben öt kis helyet hagytam szabadon az unokás fényképeknek, de aztán három helyet egyelôre használatba vettem, hogy a Herrmann ne ijedjen meg annyira. Pedig a mai világban nagyon könnyen lehetne neki közösülése. Manapság az emberek egész nap csak a közösülésük után kajtatnak. És a Herrmann be is vallja, hogy neki is lehetne bôven közösülése, de neki szántszándékkal nincsen közösülése sose, mert egy ilyen közösülés igazi terhességet indíthat meg, és végsô soron az unoka is valami ilyesmibôl adódhatna esetleg össze.

GRETE: Menj má’, Erna, egy olyan derék, fess ember, mint a Herrmann!? Majd megjön neki is az igazija.

ERNA: Bizony, ez az egyetlen reménységem, amíg csak élnem muszáj, hogy hátha az Úristen a kezébe veszi az én Herrmannomat. (Sírósan) Hiszen annyi helyen megfordul a Herrmann, ugye, mint ügynök, egyszer már történhetne valami, de csak írja nekem mindig a szörnyû képeslapjait, elöl egy szép tájkép van levéve, hátul meg azt írja, hogy megint lehetett volna közösülése, de ô megint juszt se ment abba bele. (Sír)

GRETE: (nyugtatólag megveregeti Erna hátát) De Erna, mikor majd eljön neki az Igazi, az egész egyszerûen elkapja a Herrmannt, és ad neki egy puszerlit. És aztán teljesen magától megjön a közösülés is. (Énekel: Szereeelem, szereeelem egy ééégi dolog.... hirtelen abbahagyja) Na de akkor mit mondjak én tulajdonképpen, tessék, nézzed csak meg az én sorsomat, Erna, a te Herrmannod az legalább gondol rád, és mindig küld egy ilyen közösülési képeslapot, de én? Az én lányom már kilenc éve kivándorolt Ausztráliába, de elôtte még mindent kipakoltatott magából, mint egy csirke, a petefészekjét, meg a mittudomén micsodáját, mindent, ami csak kell egy ilyen unokához. És a kilenc év alatt egyetlen lap. Szerencsésen megérkeztem, nagyon-nagyon jól vagyok, írta nyolc és fél évvel ezelôtt. Most már csak a Lydia van nekem.

ERNA: De azért nem kéne a Herrmannak, hogy mindig ilyen lapokat írjon, hogy örökre be akarja szüntetni a közösülést, vagy hogy elvágja az ondóvezetékjét.

GRETE: Bizony, bizony, a Hannelore, a lányom, most már ô is egy vén szatyor, nemsokára negyven. De neki mindig is eléggé különc viselkedése volt, majdnemhogy egy kissé mint a Herrmann. A Hannelore sokszor arról is elfelejtkezett, hogy ô nem akármilyen rissz-rossz embereknek a leánya. És hányszor de hányszor tett úgy, mintha nem lett volna gyerekszobája. Volt, hogy az arcával betört egy ablaküveget, aztán a legnagyobb lelkinyugalommal megette az üvegcserepet, és tiszta szívbôl kacagott, amikor erre föl összevagdosta a pofiját és a mellét. És ha azt mondtam neki: Na, Lore, most legalább úgy nézöl ki, mint egy föltrancsírozott kocadisznó, most aztán fognak tülekedni érted a férfiak, na, erre tisztára megnyugodott, a szájába vette a hüvelykujját, és harminc órát aludt egyfolytában.

ERNA: Bizony, ilyen az emberi élet. Az ember élete hosszat próbálja szabályszerûen járni az emberélet útját, a saját egyszülött gyermekei meg hátat fordítanak az Életnek, meg az emberi mivoltnak.

GRETE: Na ja, találja csak meg a boldogságát a Hannelore odatúl Ausztráliában, petefészek nélkül is vagy a mittudomén mije nélkül, ha olyan nagyon akarja.

ERNA: A Herrmann az tisztára életidegen. Ha meglát egy embert, azonnal innia kell egy konyakot, és el kell szívnia egy cigarettát, különben szemrákot kap, úgy mondja. A Herrmann undorodik az összes emberektôl, ezért is lett ügynök, mert így sok emberrel kell összejönni neki, és naponta megvan az ürügye, hogy minden nap beíva jöjjön haza.

MARIEDL: De volt ám már úgy, hogy sok olyanból keletkezett szent az emberiség körében, amelyek ifjonti éveikben elrejtették orcájukat a világ elôl.

ERNA: Ifjonti éveikben? A Herrmann is már nemsokára negyven éves.

MARIEDL: Az ember bármelyik nap kaphat egy belsô lökést, és egyszer csak leesik neki a tantusz.

ERNA: Na, a Herrmannál már több kell hogy leessen, mint egy kicsike tantusz, egy egész tantuszgyárnak kell ott már leesni. Ez a saját emberi lényét se állhatja. Ha a vízcsapnál lelötyböli az arcát, elôbb le kell neki takarnom a tükröt egy törülközôvel. Borotválkozáskor néha a fél arcát agyonvagdalja, mert nem akar tükröt használni, mert a tükör egy mocskos disznó, azt mondja, vagy ha az utcán visszaverôdnek a kirakatüvegek, és a Herrmann meglátja a Herrmannt, na, akkor rögtön okádnia kell, még ha nem részeg is. És ezt minden nap hallgatnom kell, minden egyes szavával, minden berúgásával rövidít egyet nekem az életemen.

MARIEDL: Épp az emberi lények fedezôdnek fel aztán egy Jézus vagy egy Szûz Mária összes kegyelme által, az Úr legyen tevéled. És egyik napról a másikra feltör a szentség a kedélybeteg szívbôl. Amiként egy Saulusra egy Paulus következett, úgy jöhet egy Herrmannból egy... egy... mittudomén... jó-Herrmann...

ERNA: Ezen volna az én legnagyobb reménységem, hogy a Herrmannon belül felülkerekedne egy nagy életváltozás. De hát mit akarsz te elvárni egy embertôl, aki minden álló nap egész folyamán elfordul mindattól, ami az életet élni érdemessé teszi. És ha pár jó szót szólok hozzá, arra csak nevet és iszik egy slukk gyomorkeserût vagy egy slukk konyakot.

GRETE: Bizony, a legtöbb ember nem érti az életet. Hogyha az élet megszólítja az embereket, hogy van a számukra egy jó megbízása, akkor csak rázzák a fejüket az emberek, és úgy viselkednek, mint egy vendégmunkás. Nem érteni, nem érteni, ezt mondják mindig. Az én Lydiámnál ez másképp van, a Lydi mindent megért. És ha mondjuk egyszer belenassol valami idegen szarba, én csak annyit mondok: Lydi, nem eszöl szart. És már emeli is a fejecskéjét, és bólogat. Ezt egyszer látta egy ilyen fából levô dakszlinál, és rögtön megtanulta.

MARIEDL: (lelkesen) Valóban?

GRETE: Aha, ez egy ilyen kerekes kutyuska volt, egy gyereké. Amikor madzagon húzták, csóválta a farkincáját, a fejecskéjével meg igent intett le-föl. Mindig csak igen-igen-igen-igen. (Grete hevesen bólogat, Mariedl hisztérikusan nevet)

GRETE: És ez a dakszli valami szép, festett fából volt, és pontosan akkora volt, mint a Lydi, és ez neki nagyon tetszett. Azóta a Lydi pont úgy csóvál a fejecskéjével, mikor azt mondom neki: Lydi, nem eszöl szart. (Mariedl ismét felnevet, de mindkét kezét a szája elé tartja.)

ERNA: Jaj, hagyd el már, Grete, én ezt nem bírom hallgatni, ezeket a csúnya kifejezéseket. Mindig ilyen ordinári szavakat veszel a szádra. Mindig csak azt hallani tôled: szar, szar, szar. Azt is lehet mondani, hogy kaki vagy széklet, nem mindig: szarni, szarni, szarni.

GRETE: Te mindig mindent csak leszólsz, mindig mindent csak kritizálsz, minden embert élethossziglan csak legyalázol, aztán csodálkozol, hogy a Herrmann egyáltalában nem akar semmilyen közösülést.

ERNA: (valamivel kisebb garral) De akkor nem érdemes élni az életet, ha minden dolog mellett, amit csak meglát az ember, rögtön ott van egy bûzölgô széklet. Ezek többnyire azok a szép dolgok, amikbôl kevés van az életben, és ahogy az ember ezeket megragadná, máris egy darab szar van a kezében.

MARIEDL: Én nem félek az ilyen aluli szavaktól és egy igazi széklettôl sem. Mert mi van, ha valaki nem tudja, hogy mi az? Puha és meleg, amikor friss. (Büszkén kihúzza magát) Azt mondják az emberek mindig: Ajaj, a klotyónak dugulása van, gyorsan, menjetek a Mariedl-höz és hozzátok ide, az anélkül is megcsinálja. Mert az emberek tudják már, hogy a Mariedl legkevésbé sem nem használ gumikesztyût, ha belenyúl a klozettba. (Erna majdnem elhányja magát, elfordul.) MARIEDL: A legjobb házakból jönnek hozzám az emberek, ha dugulásuk adódik elô. És a Mariedl a legelôkelôbb házakhoz járatos be, és mindenütt szívélyesen bánnak vele. Én tényleg egyáltalában nem öklendezem, ha belenyúlok a kagylóba, ez az én áldozatom a mi Jézus Krisztus urunknak a részére, aki meghalt érettünk a keresztfán. Ezek a jó házból való finom emberek mindig kérdeznek engemet, hogy nem kívánok-e gumikesztyût, mert jó modoruk van és finom neveltetésük. De a Mariedl azt mondja: NEM, mert amikor az Úristen az egész világot teremtette, akkor az emberi ganét is vele teremtette.

ERNA: Istenem, Mariedl, hát te egy igazi disznó vagy, már megbocsássad, de kérlek, hogy hagyd abba. Már az is eléggé szörnyû, hogy az emberi lénynek ilyen rakást kell csinálnia, az is eléggé rossz érzés tud lenni. Én már gyakran megkérdeztem magamtól, vajon mért kell, hogy az embernek hátsója legyen? Az egyáltalán nem szép, egy ilyen hátsó, pláne az emberek még elô is állítanak ilyen hátsókat, meg képeket is csinálnak róla.

GRETE: (egyáltalán nem törôdik Ernával) És sok jobb ember jött el hozzád a segítséged végett?

MARIEDL: Hajaj, hogy voltak már rettentô gazdag és rettentô finom emberek a Mariedlnél, sôt egyszer egy hatalmas nagy autóval lettem fuvarozva beteg klozetthöz. De az efféléknél nem is igazi klozett van, ezeknél minden olyan finom, ott a széklet után egy csöpp szag sincsen, ott a klozettnak pontosan olyan a szaga, mint az elôkelô dámáknak. A hitoktató úr már kétszer is hívott klozettra, és egyszer a plébános úr is. És a plébános úr megígérte bele a szemébe a Mariedlnek, hogy az ô hívôinek elmeséli a Mariedl képességeit, hogy más emberek is tudjanak engem magukhoz hívni, ha eldugul a klozett.

ERNA: Én nem értem, az én kagylóm sose dugul el. Az emberek valószínûleg olyan egy gondatlanok, és teljesen odanemvaló dolgokat tömködnek bele, mert magától a széklettôl egykönnyen nem dugul el a kagyló. Nekem is gyakran van nagy és kemény székletem, mert a Herrmannommali gondok végett a székletem összetömörödik a testemben. Ilyenkor persze alaposan rá kell segíteni a vécékefével, hogy lemenjen, és egy párszor leöblíteni. Persze túl sok klópapírt se szabad beledugdozni, mert akkor aztán minden elôjöhet. A Herrmann mindig veszekszik velem, ha székürítése van, és én hallgatózom a vécéajtóban, hogy hány darab klópapírt tép le. De hát ez fontos, mondom én mindig, mert elôször is ezzel eléggé lehet takarékoskodni, másodszor pedig az egy túl veszélyes dolog, ha a papír az ô rossz, tapadós székletével összekeveredik. De hát a Herrmann csak nevet ezen, és issza a gyomorkeserûjét.

GRETE: (érdeklôdve, Mariedlnek) Aztán mi mindent dobnak a finom emberek a kagylójukba, ami aztán a kagylót olyan szörnyen eltorlaszolja?

MARIEDL: Egyszer egy lekvárosüveg volt benne vörös kukacokkal az akváriumi halaknak, aztán volt egy egész csirke, de az már egész biztosan a kagylóba dobása elôtt is bûzlött. Egyszer voltak ilyen magazinok meztelen emberekkel, azután egy véres alsónadrág vagy egy összecsinált... (Erna majdnem elhányja magát) Jaj, Erna, nem kell olyan tragikusan fölfognod, mindent olyan komolyan fogsz föl az életben. Az élet pont, hogy ôszinte, és megmutatja az embert, hogy mibôl vétetett. Ha az ember egyszer belenyúlt a kagylóba, akkor el is múlnak azok a nagyon borzalmas érzések, akkor pont ugyanaz a benyomásod van, mint ha kezet fogsz egy emberrel. (Erna majdnem elhányja magát.)

GRETE: Ha a Lydiáé azok a kakikupacocskák, egyáltalán nem undorodok én se, mert ugye tudom, hogy mit evett. De az embereknél... azok manapság mindent összezabálnak ebben a nagy Élelmiszeri bôségben, mikor a legalja népség is össze-vissza vásárolhatja magát.

ERNA: Én ezt nem bírnám. Én ezt egyszerûen nem bírnám. Én csak öklendeznék. A gyomrom kizsigerelôdne a hasamból. Én már fogmosáskor is öklendezek. És ha a Herrmann látja, hogy öklendezek fogmosáskor, akkor ô is úgy tesz, mintha neki is öklendhetnékje volna. Szántszándékkal csinálja azokat az emberi zörejeket, amiknek lenniük kell, ha valaki öklendezik. És aztán szándékosan olyan sokáig csinálja ezt az öklendezést, hogy a végén tényleg kiokádja a májsajtos zsömléit. És aztán még azt mondja ez a vadbarom a teljes lelki nyugalmával: Látod, mama, tényleg nem bírom a májsajtot.

GRETE: Jaj, Erna, hogy neked mindig egy ilyen túlzásban kell élned. A Herrmann bizony hogy egy nagy, szépdarab férfi, akinek csak egy igazi nô hiányzik. Ha én máma volnék fiatal leány... hát, nem tudom, amikor manapság olyan könnyûszerrel becsusszan az embereknek a szerelem... (kuncog) ERNA: Hát ezt én tényleg nem tudom, Grete, hogy tenálad mindig csak a szexrôl meg csak a szarkupacokról megy a szöveg. Én egyszerûen nem tudom az én hitemet a szexszel meg a kupacocskákkal összeegyeztetni. Ne már, hogy rossz véleménnyel legyél rólam, hogy ezt mondom, de a mi Greténk bizony mindig ilyen vidám teremtés volt. Végül is kétszer voltál férjnél, és nem mindig volt a te ajtód rendesen rád zárva, mikor rád zárva kellett volna lennie.

GRETE: De nem ám, hogy azt énnekem el kell tûrni, amit te a piszkos rossz képzelôdéseddel idecseszel az asztalra, Erna. Én csak úgy elgondolkodtam a Herrmannról, mert sokszor, amikor ügyelnem kell az ablaknál, hogy netalán nem-e eszik meg a galambok a madáreledelt, akkor látom a Herrmannt az utcán...

MARIEDL: De mi az, hogy a galambok? Bizony hogy a galambok is tisztára az isten teremtményei.

GRETE: Menj már, Mariedl, de tényleg... (mutatja, hogy Mariedl süsü, nem normális) Na szóval, ha így látom a Herrmannt, magas, szôke, kék szemû, hát sokszor kell azt gondolnom, hogy a Herrmannak egy kellemes kisugárzása van. A Herrmann sokat emlékeztet engem ifjúságom bûneire. (Hamiskásan nevet)

MARIEDL: De mért nincs semmi jussuk a galamboknak a te madárházadban? A galambok is csak madarak. GRETE: Történt talán valami a fejeddel, Mariedl? Mit értesz te a természethöz? A galambok mindent széjjelfötörnek egy ilyen ablak elôtti madárházban. A galambok még a fiatal cinkéket is megzabálják. A Lydi is teljesen kivan, ha megzavarják ezek a rohadt dögök. Egyszer látnod kellene, hogyan kalapál a Lydinek a szívecskéje, amikor fölhergelôdik a galambokon, és akkor nem fecsegnél ilyen ostobaságokat.

ERNA: Én amellett vagyok, hogy az összes élôlénnyel bánjanak jól ezen a világon. Én vagyok az elsô, aki mindig eliszonyodok, ha mutatják a tévén ezeket a borzalmakat a világban. Az valóban egy szép gondolat volt, amikor a köztársasági elnök a legutóbbi beszédében azt mondta, hogy ô a béke és a megbocsátás mellett akar kiállni. A megbocsátás a legelsô a világon, mindig azt mondom. Én a Herrmannak is mindig mindent meg tudok bocsájtani. Amikor újra és újra teli van szíva alkohollal a szervezete, azt mondom neki mindig: Herrmann, egy anya mindig megbocsát. De ahányszor csak megbocsátok, azonnal fogja az üveget, és vedel, sokszor még stampedlit se vesz a kezébe.

MARIEDL: Az embernek a felebaráti szeretetet mindig folyamatban kell tartani. Ha én segítséget nyújthatok, hát azonnal boldogság megy a szívem kamrájába. És ha majd egyszer senki emberfiának nem lesz szüksége a Mariedl szorgos kezére, akkor én egészen boldogtalanul fogok ülni a szobámban. Nem olyan szívesen vagyok a szobámban, ezért elég nekem kicsi szoba is, mert egyáltalán nem szeretek otthon lenni a szobámban. Szerencsére az embereknek mindenütt a világon szükségük van szorgos kezekre, melyekben ott van belül a felebaráti szeretet. Az én gyermekeim az emberek, akiknek segíthetek. Igenis, ezek az én gyermekeim, és az én gyermekeim mindig barátságosak. Amint meglátják a Mariedlt, azt mondják: Ah, a Mariedl, már megint úton van? Hogy micsoda szorgalmas, az ilyent szeretik az emberek, a Mariedlt, aki anélkül is megcsinálja. (Hirtelen fölpattan és ordít) Mindenki kedveli a Mariedlt az ô sok-sok jócselekedete miatt...

ERNA: Persze, persze, tudjuk mi, hogy te egy szorgalmas lélek vagy. Majd egyszer te is elnyered a jutalmadat. A hit az egyetlen híd e Siralom völgye fölött. Na de most te is ugyanazt a hibát csinálod, amit én, most te is túl nehezen veszed föl az egész életet. Nem úgy, mint a mi Greténk, aki fifikás volt az életben, és mindig egy életélvezô volt.

GRETE: (dühösen) Hogy te milyen undok vagy! Hogy te mosolygó arccal milyen undok bírsz lenni valakihez! Azt hiszed, az én életem merô egy kéj volt? Egyszer válás, egyszer meg özvegység. Azt hiszed a házasság csupa kéjmámor egy emberi életközösségben? És a Kurti, az elsô uram? És a Hannelore? És ha az ember tudja, amit tud, hogy a saját hites ura a saját lányát a saját hitvesi ágyában... fenyítgeti. Mi van ilyenkor, kéremszépen? Várni kell, és végignézni, hogy a gondviselés összeépítkezi az embereket. Sôt, ezt a gondviselést még hagyni is muszáj nyugodtan dolgozni, hogy aztán meglássa az ember, mi lett belôle. És egyáltalán, hová is vezetne egy fölindulás, úgyse lehet a gondviselésbe beleavatkozni. Mégse ragadhatom meg a gondviselést a torkánál, és nem követelhetem: gyerünk, csináljál engemet boldoggá. (Megszorít egy képzeletbeli torkot) Na ja, valahogy még meg is értem azt a dolgot a Kurtival meg a Hanneloréval. A szerelemben nagyon fontosak a szép emlékek. A Kurti sokszor mondta, a Hannelore most pont olyan szép, mint te voltál lánykorodban. Persze ettôl még nem rendjén való, ami történt, ezenkívül is túl fiatal volt akkor még a Hannelore. De hát meg kell a Kurtit is érteni. A háborúban szép snájdig tiszt volt, és biztos azt gondolta, mikor az elsô gyôzelmek jöttek, hogy egy olyannak, mint ô, az egész világ dukál. És errôl a gyôzelmi mámorról soha többé nem tudott már lemondani az életében. És ahogy a Hannelore elment Ausztráliába, elvált tôlem, és elvette ezt a kínai vagy mittudomén, tajföldi nôt. Sose tudtam megérteni, mit ehet ez egy tizennyolc éves lányon, akinek ferde a szeme.

ERNA: A nemiség az mindig a pusztulást hozza az emberekre. Sokszor még jóravaló embereket is tönkretett a féktelenségük. Hogyha fiatal az ember, és a világ a nemi mivoltjával rátör az emberi mivoltjára, hát gyakran a nemi az, ami az emberit kiûzi a világból.

GRETE: Bizony, az élet mindenki számára létrehozza a maga élményét, én mára teljesen búcsút mondtam a szerelemnek, elfordultam a szerelemtôl annak dacára, hogy még bôven volna módom ajánlatokat kapni. De a Grete már könnyû szívvel egyszerûen mindig csak NEMet mond. És ha mégis följönnek olykor azok a régi forróság-érzések, hát veszek magamnak egy braunschweigi kolbászt meg egy ementálit, hozzá egy kis uborkát meg egy üveg söröcskét, és az élet már megint a békés ábrázatát mutatja.

ERNA: Pedig az evéssel olyan szépen lehet spórolni. Én tudok egy nagyon is kedvezôt, a Wottilát. Neki tartósárengedményes a májsajtja. Sehol sem olyan olcsó a májsajt, mint a Wottila Karlnál. Én már nem is emlékszem, hogy mióta veszem a májsajtot a Wottilánál. Ugyanis a Wottila egyszer meg is mondta nekem, hogy ô magának a májsajtnak nagyon sokat köszönhet, üzletileg, és hogy ô emiatt élethossziglan leszállítva tartja a májsajtot árilag. Ez olyan fogadalom-féle a Wottilánál, ezt nekem pontosan el is magyarázta. Hogyha ôneki valaha az életében saját hentesüzlete fogna lenni, akkor arra megesküdött, hogy a májsajt ára le lesz szorítva a pincébe, amíg csak él. Na, és tényleg sikerült neki egy hentesüzlete, és az emberek most sorban állnak, hogy az olcsó májsajtjához hozzájussanak. Ennek is tényleg érdekes élete volt, a Wottilának, tudniillik Lengyelországban született, ezt mind elmesélte nekem, amikor egyszer látogatóba volt nálam.

GRETE: A Wottila tett nálad egy látogatást?

ERNA: Bizony ám, még virágot is hozott és egy kiló gulyáshúst.

MARIEDL: A Wottila egy istenfélô ember. A Wottilának erôs hite van.

GRETE: Erna, Erna, ez lenne neked az igazi, még ha lengyel is. Ez nem cigarettázik, és alkoholt se iszik. Most már nem jön hozzád látogatóba, Erna?

ERNA: (sírósan) Ott e, azon a helyen ültünk, és olyan szépen beszélgettünk egymással, minden, de minden olyan mélyértelmû volt. Na akkor a Herrmann, ez a mocskos disznó, berontott, pont akkor aludta ki a részegségét, és azt mondta, hogy öha, öha, öha, és olyan furcsákat csinált az orrlikával, hogy hû, micsoda májsajt-szag van itten, gyorsan be kell kapnom egy kupicával... A legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. A Wottila azonban nagyon nyugodt maradt, csak annyit mondott, hogy a Herrmann nem pont úgy néz ki, mintha valaha is hozzájuthatna az örök üdvösséghez. És hogy ezt már az arcberendezésén is meg lehet látni neki, egész egyszerûen nem elég jó kötésû, és hogy belül a fejhúsában semmiféle örök világosság nem fog kigyulladni.

GRETE: Eredj már, Erna, nem kell azért mindent elhinned, amit a Wottila mond.

ERNA: Csakhogy ebben a Wottilának már többéves tapasztalata van. Ez ugyanis a hobbija, az összes henteskuncsaftok arcberendezésének a tanulmányozása. Énrólam is megmondta egyszer, hogy én egy jó asszony vagyok, de boldogtalan az életem, és ez pontosan stimmelt.

MARIEDL: Sohasem szabad az emberekrôl lemondani. Mindig az emberek mellett kell maradni, és meg kell próbálni elôvigyázatossággal és belátással a hitbe beleterelni, megmondta a tisztelendô úr.

ERNA: A Wottila egy nagyon szigorú ember, mert egyedül él. Én megmondtam, hogy nem tudom eltaszítani az egyszülött fiamat. De viszont azt is tekintetbe kell venni, hogy a Wottilának egyszer igazi jelenése volt egy tisztáson az erdô sötét belsejében. Éppen rá akart gyújtani egy cigarettára, és inni egy korty gyomorkeserût, mikor megjelent neki a Szûz Mária. Elôbb felemelkedett a Wottila, utána meg hanyatt esett. Három és fél méter magas volt a Mária, és nagyon szépen volt öltözve, és azt mondta: Az ivás és a dohányzás egészségtelen bûnök, hagyj fel velük, térj meg, vezekelj, és hirdesd ezt az egész világnak. Akkor a Wottila egy mély önkívületbe esett, ami hosszú órákig tartott. És ahogy felébredt, egy csokor fehér rózsát talált ott és egy üveg ásványvizet. Erre a helyre aztán adományozott egy keresztet, és már csak ásványvizet ivott, legföljebb reggel egy tejeskávét, de soha többé gyomorkeserût.

GRETE: Jól van, ez meglehet, de a Wottilának sincs mindenütt igaza. Te magad mondtad egyszer, hogy a Wottila azt mondta, hogy a Herrmannak sok májsajtot kell ennie a rossz, alkoholizált mája végett. Ez pedig, kedves Ernám, tévedés, teljességgel tévedés, mert ez tudományosan bizonyítva van, megkérdeztem ugyanis egy nôgyógyászt, mégpedig a saját nôgyógyászomat.

ERNA: Tudományosan... tudományosan, a tudósok is különbözô nézeten vannak, de a legtöbben hívô emberek, az Albert Einstein is, megmondta a tisztelendô úr. És azért mindent én nem hagyok magamnak a tudósoktól bebeszélni, az nem úgy megy. Hogy a Wottila májsajtja nem jó az én Herrmannom májának, azt nem tudom elhinni. Amikor a Wottila olyan tisztességgel és tisztasággal dolgozik a kolbászoknál, akkor ott a legnagyobb biztonsággal nem kerül bele tisztátalanság és semmiféle mérgezô anyag, ami árthat az embereknek. És a te nôgyógyászaid maradjanak csak ott, ahol vannak, egész biztos tévednek, hiszen mindig csak azzal a nemiséggel vannak elfoglalva.

GRETE: Vagy úgy... vagy úgy, Erna, szóval így állunk... (nevet) azért nem engedsz semmit se mondani a Wottila Karlira, mert szerelmes vagy bele, azért, mert egy szentes kecske.

MARIEDL: (nagyon hangosan) Szentes kecskét nem mond az ember.

ERNA: (felugrik) Teee... te meg egy náci vagy, egy elvált vagy, neked még egy igazi áldozást se szabad magadhoz venni. GRETE: Te magad is elvált vagy, te vén szentfazék.

ERNA: De én ártatlan vagyok, nekem szabad áldoznom.

GRETE: Igen, mert a te beteges nemi berendezésedbe a hasad alatt legföljebb egy darab májsajtot lehet beledugni. (Mariedl sírni kezd)

ERNA: Nemiség... nemiség, ez minden, amit te tudsz. Te egy igazi kurva vagy, egy hitlerista nácikurva.

GRETE: Náci, náci, mit tudsz te a nácikról. Akkoriban minden ember náci volt. És ha én kurva vagyok, akkor te egy bevarrt izéjû apáca vagy.

ERNA: (ordít) Ténylegesen senki nem volt a mi hazánkban náci, legföljebb egy maroknyian. A mi hazánkban sohaaaa, legföljebb a Hitler volt, az a delejes ember, az a gonosz. Ugyanilyesmit mondott a köztársasági elnök úr is, vagy nem? De egyáltalában mit beszélek én egy olyannal, akinek még annyi esze sincs, hogy rendszeresen eljárjon a templomba. Azok az emberek, akik hanyagolják a nagymisét, a kolbászba valók, ahogy a Wottila mondja.

GRETE: (tele gyûlölettel, Ernához lép) Igeeeen? Hát tényleg kár, hogy a Hitler akkoriban elfeledkezett a te lengyel májsajtpüspöködrôl. (Erna felvisít, és Gretére veti magát. Hosszú és kíméletlen kézitusa kezdôdik. Mariedl megpróbál hangosan imádkozni, de újra és újra megakasztja a saját zokogása. Hirtelen mintha kôvé váltak volna, a harcolók abbahagyják a küzdelmet. Zavartan elválnak egymástól, és elkezdik rendbe szedni magukat. Mariedl lassan megnyugszik, és elkezdi összeszedegetni a Grete toronyfrizurájából kitépett hajakat. Erna és Grete tanácstalanul ülnek a padlón. Erna végül feláll és Mariedllel együtt felsegíti a kövér Gretét.)

ERNA: Ilyen hülyeség, egy ilyen semmiség miatt.

MARIEDL: (villámgyorsan feltakarítja a lakókonyhát) Tessék szépen megint elviselni egymást, most megint ki kell építeni a felebaráti szeretetet.

GRETE: Azért teneked a más véleményeket is akceptálnod kell, Erna, az embernek ezt tudnia kell, a köztársasági elnök úr ugyanis ezt is mondta.

ERNA: De te is, te is ám.

GRETE: Én mit is? Te azt hiszed, énnekem nincs rendes hitem? Nekem nagyon sok hitem van, de a számomra ez sokkalta bonyolultabb, mint a normális emberek számára. Na és miért? Természetesen a Lydi miatt. Talán egyedül kéne hagyjam, amikor a szentmisére megyek? Látod, én ezt egyszer már meg akartam neked mondani, Erna. És én ettôl az eleven Lyditôl nem követelhetem meg, hogy olyan hosszú ideig teljes csendben üljön a templomban, ha egyáltalán be szabadna jönni neki. Szóval, kérlekszépen, mit csináljak vasárnap a Lydivel?

ERNA: Értem én aztat, Grete, hogy ez egy bonyolult probléma. Valójában én egyáltalán nem úgy gondoltam.

GRETE: Én se úgy gondoltam, a Wottilával. Biztosan nem rossz a májsajtja, sôt még a Lydi is megkóstolja néha egy darabkával, pedig ô aztán nagyon egy finnyás.

MARIEDL: Na, most megint ki van építve a felebaráti szeretet. Úgyhogy adjatok egymásnak egy pusszerlit, és minden rendben van. (Egymáshoz nyomja Grete és Erna fejét. Erna és Grete elôször kissé húzódozik, aztán egymás karjába borulnak.)

ERNA: Felejtsük el ezt az egész életszennyet. A legjobb lesz, ha egy kicsit vidáman leszünk. A Herrmann a kocsmában, a lányod Ausztráliában, a Mariedlnek különben is jól megy. Felejtsük el az egész gondot és az egész politikát.

GRETE: Pontosan, mért ne mulathatna egy pár olyan öreg, hájas bluncli is, mint amilyenek mi vagyunk. Átmegyek, és hozok bort.

MARIEDL: Mit is jelent az, hogy bluncli?

GRETE: Véreshurka.

ERNA: Ha-ha, akkor már megen a Wottila Karlinál volnánk. 

 

 

 

 

elnoknok4.jpg

MÁSODIK JELENET

 

Ismét Erna lakókonyhája. Bár a berendezés ugyanaz, a tér valahogy elemelkedik. Szociális jellege homályosabb lett, ünnepi karaktert kapott, bizonyos mértékben vásári atmoszférájúvá vált. Az asztalon egy kis üveg bor kinyitva, három túl nagy pohárral, és egy kosárka száraz zsömlékkel. A tévékészülék be van kapcsolva, monoszkópot sugároz. A szereplôk kényelmesen üldögélnek, és kortyolgatnak a borból.

 

ERNA: Mondhatom én akár százszor is: Gyere, ülj már le ide, Herrmann, ennek nagyon szép a mondanivalója, ennek a filmnek, ez egy felüdülés a te lelked részére. De juszt se nézi meg a filmet.

MARIEDL: Majdnem minden film csodagyönyörû. A hegyek meg a tenger, az emberek szájon csókolják egymást, és igazi gyerekeik lesznek. És mindig adódnak roppant nehéz nehézségek, melyeket aztán a jóravaló emberek eltranszportálnak a világból.

ERNA: Egy jó film úgy mutatja az életet, amilyen az lehetne, ha az emberek jóságosak volnának egymáshoz. Jó embereket kell a filmekben mutogatni, hogy az emberek jóságosabbak legyenek, mindenekelôtt a fiatalság az öregebb emberekhez. GRETE: Egy jó filmnek legelsô sorban is vidámnak kell lennie, hogy az életnek meglegyen a kikapcsolódása. ERNA: Igen, a mindennapi életnek szüksége van egy kis szórakozásra. De én egy rendes értelmû problémafilmet is szeretek, az én életem keresztje mellett, amit büntetésként kell hordoznom a Herrmann miatt... MARIEDL: A vidámság az a lélek hímpora, ha erkölcsösen zajlik le. Az úr szereti az ô bárányait, ha örvendeznek, mondja a tisztelendô úr. GRETE: (emeli a poharát) Prosit! (Énekel) Igyunk még egy pohár bort hollaaadaro...

ERNA: (nevet) Te aztán tényleg egy vidám ember vagy, Grete, neked aztán tényleg a kedélyedben van a szórakozás csínja-bínja. Ezt is kell tudni, a víg életet. Persze téged az elszakadt gyereked se aggaszt olyan erôsen, ahogy énnekem a Herrmann a lelkemet nyomja.

GRETE: Ácsi most már a Herrmannbajokkal. (Énekel) Maaama csak nem fogsz sírni a te fiacskádért... (Mariedl lelkesen tapsol.) ERNA: (szelíden) Azért nem kell kigúnyolnod, Grete.

GRETE: Eridj már, most a bundasapkát meg a színestévét ünnepeljük, és punktum... (Mariedlnek) Rajta, Mariedl, énekelj valami helyre dalocskát.

MARIEDL: (gondolkodik) (énekel) Benn a fütykös, kinn a fütykös, de jó dógunk van ma, de jó dógunk van ma...

ERNA: Nofene... (Mariedl elhallgat, Erna és Grete megrökönyödve néznek. Hirtelen Grete hangosan nevetni és visongani kezd.)

GRETE: Ez nem is érti, hogy mit énekel, hahaha...

ERNA: Nem kell már megint a legrosszabbra gondolnod, Grete, hiszen ez csak egy népdal.

GRETE: Mért, mit gondolsz, mit jelent az, hogy fütykös? Te nem vagy olyan ártatlan, mint a Mariedl.

ERNA: Na jó, de ezt nem szabad olyan ordenárin nézni, ez jelképesen van gondolva, csak tudni kell így látni. (Mariedl semmit se fog fel, csak tanácstalanul rázza a fejét.)

GRETE: Ugyan már, a szavakat úgy kell mondani, ahogyan csak kikívánkoznak, és ünnepet ülni is, ahogy jól esik, úgy puffan. Én az én bensômben arra az idôre gondolok, amikor a Grete még szerelmes volt. És ezt most az én bensôm egy pohárka borral megünnepli.

MARIEDL: A Mariedl egész pontosan érzi, ha a mások szíve megünnepélyesedik, és úgy kezd ugrándozni, mint egy gumilabda. (Föláll, és megpróbál néhány tánclépést tenni, de rögtön visszaül.)

ERNA: Én legföljebb azt képzelem el, hogy ha egyszer én a Wottilával Rómába utazhatnék. Egy urbi et orbi a Péter téren, az valami gyönyörû volna, vagy legalább egyszer ki a zöldbe... esetleg egy kellemes mulatság.

GRETE: Pontosan. Egy szép nagy mulatság volna a Gretének az igazi. Sok emberek, meg muzsikusok kéne hogy ott legyenek, mind pompás népviseletben. Az egyik muzsikus pláne nagy és erôs lenne, egy fess csibész, de olyan erôs, aki képes megfújni a tubát. És ez az egész idô alatt pimaszul kacsingatna a Gretére. Azt rögtön látni, hogy ô a legnagyobb selyma a muzsikusok közül, mert ô az egyetlen, aki föltûrte a népviseletiingujját. És mikor egyszer szünet van a zenében, ez a fess fickó a hatalmas sörös kupájával proszitot iszik a Grete egészségére. A Grete is megfogja a poharát, és egy kicsikét megemeli. És anélkül, hogy a mulatozó emberek észrevennék, szerelmi szál szövôdik a muzsikusok színpada és a Grete asztala között. És most, mondjuk, egyszer csak hosszabb szünet van a zenében, és valaki fölmegy a színpadra, aki jó vicceket tud mesélni. A fess legénynek meg, mondjuk, hogy hívják Freddynek, kiadósabban ideje van, hogy megszemlélje a Gretét. A Grete most még alig pillogat vissza, mert ô nem olyan, hogy azonnal lekombinézik bárkinek, aki csak ránéz. De érzi a Grete, hogy jön be a szerelem az ajtón, és mindjárt rabul ejti a Gretét és a Freddyt.

MARIEDL: A Mariedl meg kisegíthet hátul a mulatsági söntésben. Szorgalmasan tisztára töröl mindent, és néha még egy vendéget is kiszolgálhat. Az emberek szeme elgyönyörködik a Mariedl ügyes kezén, ahogy az bánik a felmosóronggyal. És akkor beront egy finom úr a mulatságba, és azt meséli teljes rémületben a szórakozó embereknek, hogy eldugult a klozett, valamennyi klozett eldugult, és hogy az emberi gané már a klozettkarimáig ér.

ERNA: Az embereknek most akkor szabad vidámnak lenniük, mert a léleknek szünetre van szüksége, de a mulatság elôtt a jóravaló emberek még elvoltak a nagymisén, mert meg kell köszönni a Mindenhatónak, ha ekkora kikapcsolódás és boldogság vár az emberre. A Wottila a homlokával még tisztára nedves a szenteltvíztôl, mikor Ernával a karján bevonul a mulatságra. És mindenütt a Wottila orra alá dugdozzák az alkoholizált italokat és a káros cigarettákat. De a Wottila egyre azt mondja, szálljatok magatokba, térjetek meg, és hirdessétek ezt az egész világnak. És az Erna boldogan néz föl ôrá. (Innentôl mindhárom nô alkalomszerûen, hátrahajtott fejjel, csukott szemmel fantáziál.)

GRETE: Közben a Freddy már annyit összetubázott, hogy kicsikar egy kis rezervációt. És most jelet ad a többi fess muzsikusnak, hogy álljanak át az olyan zenére, amiben nincs tuba, mert ôneki most nincs ideje a játszásra. (Kuncog)

MARIEDL: És az emberek sokat isznak a jó sörökbôl, és eszik a jó húsokat, és mindegyikre rájön a szükség, egy rettenetes szükség, mert az élelmiszer kiakaródzik az emberi testbôl, amint a táplálóságok kiemésztôdtek. De mit lehet csinálni, ha minden eldugult, és nincs egyetlenegy szabad klozett sem? Ráadásul a nyugtalanság egyre fokozódik, mert egy klozett már túlcsordult. Az emberek hadonásznak a karjukkal és kiabálnak: Hol van a Mariedl, aki anélkül is, hívjátok a Mariedlt, mert nincs az az eldugult klotyó, ami a Mariedlnak ellen bírna állni.

ERNA: És az Erna egész hetykén megiszik egy pohárka bort, és a Wottila nagyon huncutul néz reá.

GRETE: De a Freddy meg most már rettentô huncutul mosolyog, ámbár nagyon zavarban is van. Most tudniillik összeszedte a bátorságát, és odaült a Gretéhez. A Grete odapillant a szeme sarkából, és látja, hogy a szegény Freddy tisztára a szôke gyökeréig el van vörösödve. A Lydi egész hangosan ugat a Grete asztala alatt, mivel nagyon, de nagyon féltékeny. (Nevet) Ám a Freddy bedugja a fejét az asztal alá, és olyan raffináltan simogatja a Lydit, hogy a Lydinek is azonnal elcsavarja a fejét.

MARIEDL: Közben a Mariedl fel lett fedezve az emberek között. És az emberek éljenezik a Mariedlt. Éljen, éljen, éljen, kiáltják az emberek, és a vállukon viszik ki a Mariedlt a klozetthoz. Ott várja már a tisztelendô úr, és szintén olyan huncutul mosolyog, tudniillik egy pár rózsaszínû gumikesztyût tart a kezében, és lóbálja a Mariedl arca elôtt. De a Mariedl csak rázza a fejét. Az emberek nevetnek, mert már elôre tudják, hogy a Mariedl rázni fogja a fejét. És most az összes emberek szabad helyet csinálnak a Mariedlnek, mert a Mariedl munkához akar látni. Már bújik is ki az ô zöld mellényébôl, és tûri is fölig az ujját a rózsaszínû blúzának.

ERNA: Jól van, de eközben az Erna füstölthúsos kenyeret eszik uborkával, amit a Wottila vett neki. A Wottila odament a söntéshez, és megszagolta a füstölthúsos kenyereket, és azt mondta, hogy ez nem az igazi füstölt hús, mint amilyen neki van az üzletében. De ez is jobb a semminél, és az ember ne legyen válogatós. Az Ernának izlik, mert nagyon jó hangulatba’ van, és a Wottila is nagyon emberien pillogat körbe, és még azt is mondja, hogy egyszer már lehetne táncolni is valami lassú zenére.

GRETE: De a Freddy, az tud aztán csak táncolni. Magához szorítja a Gretét, és forog vele körbe-körbe a mulatsági teremben. Csak egy igazi zenész tud így, a többi lány meg csak bámul a tesze-tosza fiújával. És a Freddy olyan dolgokat sugdos a Grete fülébe, hogy a Grete már egész elvörösödik bele. És a Freddy már valahol a csípôje táján is belecsípett neki. Csak a Lydi, most az nagyon szerencsétlen momentán. Ugyanis a Grete meg kellett, hogy kösse... kint a mulatság elôtt, a lárma végett. De micsoda vitéz a Lydi... nem ugatott, csak vinnyogatott.

MARIEDL: Most a Mariedl már nyakig van a munkában, de még nem talált semmit. Mélységes mélyen van tudniillik, ami a kagylót nyomasztja, és a sok kemény széklet is, amit az emberek oda beleprodukáltak, egyik a másik után kerül felszínre. De most érez a Mariedl valamit, ami keményebb, mint egy széklet. Kemény és sima és valahogy kerek. Nosza, megragadja az ujjaival, hát egy konzervdoboz az, ráadásul olyan doboz, ami még föl sincs bontva. És tapsolnak az emberek, ahogy a Mariedl fölmutatja azt a dobozt, és a klotyón átzubog a víz. És akkor azt mondja a tisztelendô úr, hogy a doboz ezennel a Mariedlé, és odadob neki egy konzervnyitót, hogy hát kukkantson bele, mi jó van abban? A Mariedl letisztogatja a székleteket a dobozról, és ügyesen kinyitja a dobozt. És ahogy a doboz kinyílik, hát gulyás van abban, és micsoda jó szaga van! Magyaros gulyás, mondja a tisztelendô úr, jó fûszeres, és odadob a Mariedlnek egy villát meg egy zsömlét.

GRETE: Bizony, most még talán nagyon szerencsétlen a Lydi, de még nem tudja, hogy hamarosan rettentô boldog fog lenni. A Freddy ugyanis egyre sûrûbben csipkedi a Gretét, és egyre csak dagad neki a nadrágjában. Közben azt mesélte el a Gretének, hogy neki otthon komoly gazdasága van, sok cseléddel és saját mészárszékkel. Ott sok hely van, hogy a Lydi kifutkározhassa magát, és kizárólag a legjobb húsfélék. És hogy pontosan a Grete lenne az igazi egy tûzrôlpattant fônökasszonynak. Most már egész pontosan érzi a Grete, hogy azt kapja a gondviseléstôl, ami kijár a Gretének. Azután azt is mondja a Freddy, hogy ô szívesen keresne a Gretével odakinn valami csöndes kis helyet. De erre már a Grete fölemeli a mutatóujját, és egy kevéssé megszidja a Freddyt. ‘ tudniillik egy komoly parti, nem az, hogy ô nem értené meg a Freddyt, de egyszerûen be kell tartani a rendet. Na, ezt aztán értékeli is a Freddy-gyerek. Te vagy az életem asszonya, azt mondja, és tisztára igaza van. Ezt én meg is mondom neki, ami igazságod vagyon, az a vagyon az igazságod. No, erre még jobban megdagad neki lent a nadrágjában.

MARIEDL: És a Mariedl egy fél zsömlével beletunkol a gulyásos dobozba.

ERNA: Na, most még nem ez jön. (Szikrázó szemmel néz Mariedlre) Nem veszed észre, hogy most egy lassú zene jön... (ábrándosan fölemeli a fejét) szóval végre valami lassút játszik a zene... A Wottila megfogja az Erna könyökét, és azt kérdezi, hogy szabad-e. De azonnal hozzáteszi, hogy ô nem egy jó táncos, mert egy istenfélô embernek, aki saját hentesüzletig vitte, annak egyáltalán nincs ideje táncot ropni. És most még nevet is egy kicsikét, a Wottila. Azt mondja, ha az ember valami rendes dolgot el akar érni, akkor meg kell vonni a táncot a lábától, meg a húst a szájától. És az Erna nagyon is megérti ôt, mert tudja, hogy milyen a a takarékosság jegyébeni élet, és egészen meglangyosodik a szíve. Azután a tánc is le van csengve, és a Wottila egész halkan azt mondja bele az Erna fülébe, hogy neki az illemhelyre kell mennie, mert hátul kikapcsolódott a hózentrágerja, és muszáj, hogy megigazítsa, és akkor már alkalmasint fogna egyet székelleni is. Bizony, bizony, mondja a Wottila, egy agglegénynek nehéz az élete. És látni, hogy mekkora bizalma van az Ernában, ha ilyen legbelsô dolgokról beszámol neki.

MARIEDL: Igenis, most már jöhet a Wottila Karl úr, mert az egyik illemhelyet már felszabadította a Mariedl. És a gulyástól ismét erôre kapott. Ilyent még tényleg nem élt át a Mariedl, hogy a klozettdugaszt meg lehessen enni. Az emberek körbeállják a Mariedlt, naná, hogy pár méterre, magától értetôdik, mert ezek mind érzékenyek a klozettszag miatt. De nem sajnálják ám a Mariedltôl a finom gulyást, azt pontosan lehet látni, mert az összes ember mosolyog. És most, hogy a gulyásnak vége van, azt kiáltják neki: hopp, hopp, hopp, hopp. Egy emberként buzdítják a Mariedlt, hogy gyerünk a következô klozetthoz. És a tisztelendô úr ismét huncutul mosolyog, és csóválja a gumikesztyûit. És a vidám emberek kórusban kiáltják: „A Mariedl anélkül is, megcsinálja anélkül is”. És a Mariedl akkor határozottan belenyúl, mert ô aztán tud valamit, a Mariedl. Az átázott klópapírt már mind kihalászta, és a székletnek a vékonyát is ki, na akkor aztán megint érez valami keményet. Mint valami üveg, gondolja magában, és máris cupp, kirántja a napvilágra. A kagylóban ismét felzeng a víz zubogása, hogy öröm hallani, és mit tart a Mariedl a kezében? Egy sörösüveget, egy egész üveg sört, és ez sincs fölbontva. ”hó, ez aztán jól passzol a a gulyáshoz, köszönöm, Fôtisztelendô úr, mondja a Mariedl, mert pontosan tudja, hogy a tisztelendô úr örömöt akart szerezni a Mariedlnek, ezért dugta bele, mint egy húsvéti nyuszit, ezt a meglepetést a klozettba. Ezt az üveg jó stájer sört. És most már azt is tudja a Mariedl, hogy miért van a harmadik klozett is eldugulva. Mert a tisztelendô úr, ez a svihák, alighanem oda is eldugott valamit. Már nagyon kíváncsi vagyok, mi van a harmadik kagylóban elrejtve.

ERNA: De most már ideje, hogy az illemhelynek egy kis nyugta legyen a Mariedltôl, mert most már ismét szóba kell kerülni egy olyan egyenes embernek is, mint a Wottila.

GRETE: És a Freddy? Annak be kell savanyodni az ô szerelmével? A Wottila most úgyis a klozetten ül, amit a Mariedl kirámolt. Most megint a Freddy jön és a Grete. (Grete behunyja a szemét, és elrévülten mosolyog. Erna az öklét rázza Grete felé, és még sokáig nézi, tele gyûlölettel. Mariedl boldogan issza a képzeletbeli sört.) GRETE: Na szóval, a mutatóujjnál hagytam abba. Vagyis hogy a Grete megfenyegette az ujjával a Freddyt, mint egy kis kölköt. Az a csibész meg mit csinál? ‘ is megujjazza a Gretét, méghozzá a saját mutatóujjával. Nagyon egy szép kövér mutatóujja van a Freddynek. És mit csinál ez a csibész a mutatóujjával? Alighogy kitáncolnak a reflektorfénybôl a Gretével, beledugja ezt az ujját a Grete hátsójába. Már ez egy kéjboldogság a Gretének, de akkor is muszáj, hogy helyreigazítsa az ô kincsét. A Freddy ezt természetesen rögtön belátja, nem akar ô kurvát feleségnek. Úgyhogy a Grete azonnal kihúzza ezt az ujjat a hátsójából, és a Freddy egészen boldogan bámulja ezt a ujjat, és csókot nyom rá. Látod, látod, mondja a Grete az ô kincsének, most az ujjadat bedughattad a Grete kincsesládikájába, ez ugye, hogy egészen más, mint azok a nyuvadt levescsirkék, amit a többi asszony hord az alsónemûjében. És mit csinál erre a Freddykölyök? Azon minutában jogszerû házassági ajánlatot tesz a Gretének. De a Grete az olyan, hogy kiismeri magát az életben, és egyszerûen csak annyit mond, hogy még egy kicsinykét táncolni akarna, és majd azután választ kap a Freddy a Gretétôl.

MARIEDL: És a jó sör tisztára életelixír a Mariedlnek...

ERNA: Pillanat, ez így egyáltalán nem lesz jó. Te most befogod, Mariedl. Ugyanis azt senki ne higgye, hogy a Wottila még mindig az illemhelyen ül, hiszen nem beteg az a beleivel. Szóval, ahogy visszajött, rögtön azt mondta, hogy egy gyors, szilárd széklete volt, mert ô nem egy olyan beteges disznó, mint a többi emberek, akik azokat a minden ellen szóló, ocsmány jelszavakat odapiszkítják az illemhely falára. Sôt, az ocsmány vécéföliratok még siettették is neki a székelését. A pápát, a köztársasági elnököt, mindent beszennyeznek, mondja a Wottila, és ad az Ernának egy puszit az orra hegyére. Természetesen nagyon sok függ a helyes táplákozástól, mondja, a rossz széklet tudniillik a hanyag táplálkozásból jön. És akinek rossz a széklete, annak hosszú idôt kell az illemhelyen eltöltenie, és erre föl jönnek a mocskos gondolatok, amilyen az ilyen embernek van, aki aztán az egész mocskosságát fölmázolja a klozettfalra. Bizony, ilyen okos ember a Wottila. Azt mondja például, hogy helyénvaló dolog lenne egy sima keresztet fölakasztani a vécekagylóval szemben, esetleg egy fényképet a köztársasági elnökrôl, hiszen az iskolában, meg a hivatalban is lóg ilyen kép. Az megmutatná az embereknek a saját alacsonyabbrendûségüket, és rájönnének, hogy ôk maguk is csak kis rakás szarok, és nem szabad a falat összekenniük. De mit szóljon az ember egy olyan világhoz, mondja a Wottila, amelyben még alig gyûlt össze a sok rossz anyag az emberi testben, máris meg kell az ô kripliségüket örökíteniük az egész környezetükben. Nagyon is igaza van a Wottilának, ô tényleg egy elhivatott ember, ezért lett most egyházközségi tanácsnok is. Felelôsséggel tartozom úgy a világ, mint az egyház egész fejlôdéséért, azt mondja. (Mariedl megbabonázva hallgatta Ernát. Az elbeszélés alatt egész közel húzódott székével hozzá. Most hangosan és körülményesen visszahúzódik.)

MARIEDL: Én tényleg örülök, hogy megreparáltam neki az egész klozettot, mert az tényleg egy olyan ember, aki tiszteletet parancsol az emberekben, pláne hogy most már egyházközségi tanácsnok is... (elôször elgondolkodva, aztán hirtelen sziporkázó jókedvvel) De azt, azt még a Wottila egyházközségi tanácsnok úr se tudja, hogy milyen meglepetés van a harmadik klozettba beledugva. Azt tudniillik csak az Atyaúristen, a tisztelendô úr, és talán az angyalok tudják, meg, na ja, a Mária Anyánk természetesen. Szóval a harmadik klozettnál már egy nagy rakás ember várakozik, és ezek az emberek egyre erôsebben kurjongatnak, ahogy az erôs Mariedl a hónaljszôréig beledugja az egész karját a kagylóba. De odalent a lukban nem volt semmi kemény vagy sima dolog. Furcsa, gondolja a Mariedl, lehetséges, hogy tényleg csak egy széklet dugította el a klozettot, de a tisztelendô úr most megint olyan huncutul nevetett, és azt mondta, hogy nyúljak csak lejjebb. Nahát, nagy selyma maga nekem, mondja a Mariedl a tisztelendô úrnak, és még egyszer végigtapogat mindent a kagylóban. Egyszerre csak érez valami furcsa dolgot, és elôhúzza, és egy kis csomag az, beletekerve egy nejlonszatyorba, hogy az ajándékpapír ne szívja meg magát székletlével. És most az emberek tapsban törnek ki, és énekelnek: éljen sokáig, éljen sokáig, háromszoros hurrá. És az emberek örülnek, hogy a Mariedlnek ekkora öröme van. És a tisztelendô úr azt mondja, hogy ez a csomagocska egy elismerés a Mariedlnek a munkabuzgalmáért. Na, a csomagocska gyorsan ki lesz nyitva. És mi van benne? Egy francia parfôm, egy igazi, hogy tudjon szépen illatozni a Mariedl.

GRETE: Egy ilyennek, mint a Grete, nem kell, hogy semmiféle parfüm kelljen, dacára, hogy természetesen mindig kap ajándékba a tisztelôitôl. De a Gretének olyan egy jó testszaga van, hogy szinte egyáltalán nem szorul idegen illatra. A Freddy is mindjárt megmondta, hogy olyan a szagom, mint az ô ételkedvencének, a sertéssültnek velesült burgonyával. Az pedig már nagyon fontos elôfeltétel egy asszonynak, hogy legalább olyan jó szaga legyen, mint az ura kedvenc ételének. De most a Grete egy nehéz döntés és óriási felelôsség elôtt áll: Adja-e a kezét a Freddynek egy egész életre szólóan? Kimegy most kicsikét a mulatság elé, hogy megtanácskozza a dolgot a Lydivel, de a Lydi szintén egy rettenetes kettôsségben vergôdik. Egyrészrôl a nagy kifutó neki, meg a pompás zabálnivaló, más részrôl viszont osztoznia kell az asszonykáján a Freddyvel. Ez nem könnyû a Lydinek, megértheti az ember, dacára, hogy a Freddy nagyon is tetszett a Lydinek. És amikor a Grete már egyáltalán nem tudja, melyik döntést tegye a magáévá, akkor a Lydi egyszer csak megint úgy csóválja a fejecskéjét, és azt mondja, igenigenigenigen. És most már tudja a Grete, hogy a magáévá teheti a Freddyt isten nevében. És akkor nagy, erôs öröm járja át neki a szívét, és határozott léptekkel bemegy a mulatságba. A Freddy már megy is elébe a Gretének, és a szemei lobognak az erôs reménységtôl és a félelemtôl, az epekedéstôl és a gerjedelemtôl. És térdre ereszkedik, és azt mondja, megöli magát, ha a Grete egy NEMet zúdít rá. Hát te aztán milyen egy édes buta fiú vagy, mondja a Grete, és megvakargatja neki az aranyszínû haját. Hát igent mondok, hé, igen, mondja a Grete. Na erre ez, mint akit vaddisznó harapott meg, felugrik, juhézik és jódlizik örömében. Mégis hozzám jön, mégis hozzám jön, jubilírozik és már fönn is van a színpadon. A zenészkollégái mind gratulálnak neki a fess Gretéhöz. Azután úgy játszik a Freddy a tubáján, hogy majd széjjel nem repeszti. Minden ember a mulatságban boldog, és körbetáncolják a csinos, fiatal párt. Sok férfi viszont egészen le van sújtódva, mert ôk is naná, hogy szívesen lenyúlták volna a Gretét, de a Grete döntött, és el kell hogy hessegesse a szomorú férfiakat, mert amit választott magának, az az ô tulajdona, és az nem tûri az ilyesféle dolgokat. (Grete kimerült és boldog, letörli magáról az izzadságot) Áááá, micsoda pompás volt...

MARIEDL: És a Mariedl kinyitja az üvegcsét és rögtön iszik is egy korty parfümöt...

ERNA: Nem is tudtam, hogy micsoda egy locska klozettpofád tud neked lenni, Mariedl. Hát nem látod, hogy az Erna és a Wottila egyre kellemesebben ülnek együtt. De azt azért tán felfogod, hogy ez nagy öröm, és hogy ezt ki kell nyilvánítani. (Felemeli a fejét, és ismét elrévül) Ezenkívül ôk ketten megesznek még egy füstölthúsos kenyeret, csak most már tejeskávét iszik hozzá az Erna, mert még egy pohárka bor, az már könnyen szakadékba taszíthatja az érzelmeket. Ráadásul most a Wottila az Erna egyik munkás kezét a kezébe veszi, és áhítatosan szemléli az agyondolgozott ujjakat. Az isten anyjának, aki megjelent neki, a Wottilának, az erdôtisztáson, kifejezett hasonlósága volt az Ernához, mint ahogy az ô mamájához is kifejezetten hasonlított volna, csak az isten anyja öltözetileg sokkal pompásabb volt, meg egy fergeteges világítás volt körülötte. Ahogy az Erna ezt hallja, olyan az neki, mintha az egész bensôsége föllövellne a menny boltozatáig. Megtiszteltetés ez számomra, csak ennyit mond, nem tud többet, annyira el van fogódva. És a Wottila azt mondja: Annak egy mélyebb jelösszebonyolódásnak kell lennie, ha az én mamám, az isten anyja és a legjobb kuncsaftom, az Erna asszony mind egyformán néznek ki. Akkor viszont azt súgja a lelkem, hogy tenni kell valamit, mondja ô. Bizonyára, mondja az Erna, de hát mit lehet ténylegesen csinálni? Talán még egy házasságkötés volna a legkedvezôbb, az üzletre nézve is, egy hentesboltnak szüksége van asszonyi kézre, mondja a Wottila. Igen, belátom, mondja az Erna. Ekkor a Wottila egy egész mély lélegzetet vesz, és azt mondja: Elvégeztetett, kezedbe adom a hentesboltomat, Erna Wottila asszony. Erna Wottila asszony, suttogja egész testében megfogódottan az Erna. És a Wottila ünnepélyesen kinyilatkoztatja: egy füstölthúsos kenyeret és egy kis bort most még megreszkírozhatunk. Igen, de ez esetben kemény tojással rajta kérem, mondja az Erna. Az két schillinggel drágább, mondja a Wottila, de egy ilyen napon, ilyen csodaszépen, mint máma, ez rendjén való. És egy igazi méltósággal a tartásában a söntéshez vonul, és megrendeli a rendelését. (Mariedl felemeli az egyik kezét, mint egy diáklány, a másikkal pedig az orrát túrja. De nem méltatják figyelemre.)

GRETE: Momentán a Gretének is csak a hatalmas boldogsága van a tarsolyában. A Freddy egész meg van vadulva a Gretéért, állandóan igazgatni kell magát a bôrnadrágjában, úgy nyomja neki. De uralkodik magán a derék legény, mert nagy tiszteletet és alázatot érez a Grete nôisége irányába. És a Grete egy elôrelátó nô, ô már fôleg az esküvôi ruhája fazonjára gondol, meg hogy mit ajándékoz a Lydinek az esküvôje napján. Egy borjúmadárkát, az világos, de még kéne hozzá valami finom. Talán egy új ágyacska?

ERNA: Az Ernában és a Wottilában mostan kitört egy mélységes megelégedettség. Már semmi sem jut az eszükbe, amirôl beszélgethetnének. Az Erna egy kissé rosszul érzi magát a sok füstölthúsos kenyér végett, de ha az ember egyszer túl sok jót evett, akkor az csak kellemes rosszaság. Az Erna természetesen az eljövendô jövôrôl gondolkodik, mert ott egy nagy felelôsség leselkedik. Végül is takarítóasszonyból üzletasszonyá fog változni, ez pedig nagy átalakulás. Ilyenkor az embernek nagy elôvigyázatossággal kell lenni az életében, mert az egész életnek megnô a fontossága. Ilyenkor az ember, ha üzleti életet él, nem érintkezhet tetszés szerint mindenféle emberekkel. Mert ha egy felelôsség elárasztja az élet hajóját, akkor az ember már sok mindent nem engedhet meg magának. Egy üzletasszonynak a sártól és a rakás mocsoktól muszáj távol tartania az életét. (Mariedl egyre nyugtalanabb lesz, még mindig föltartja a kezét, és a hegymászócipôjével csoszogni kezd a padlón.)

GRETE: Bizony, a Grete is tudja, hogy az ô tisztaságának most még nagyszerûbben kell kitörnie. Mint egy szabályszerû birtok úrnôjét, sokkalta erôsebben támadja meg az embert az élet mocska. És a Lydinek is új feladatai vannak, echte házôrzô kutyává kell válnia, ami annyit tesz, hogy ô se zabálhat meg többé mindenféle szarságot, hiszen pont neki kell ôrizni a Gretét és a Freddyt az egész világ mocskától. A többségi elemekbe úgyis belefészkel a gonoszság, ha látja, hogy valaki többre jutott. Sok erôs ôrzôszervre lesz szükség az új életben.

ERNA: Az utca embere mindent elirigyel attól, aki valamiért megdolgozott, és saját üzlete van. Van ugyanis esetleg egy kis szép ékszere, és talán még egy csillogó autója. Egy ilyen szorgalmas ember azután gyakran elutazhat Lourdes-ba, meg Medjugorjéba, de nem ám egy büdös autóbuszban. De hát így van ez. Ha az ember leszakítja egy élet munkájának a gyümölcsét, az emberek azonnal megdobálják a rosszindulatú székletükkel. És az ilyen elemek addig cselekedik ezt, míg minden nemes és eredeti megfullad a székletben és a vizeletben.

MARIEDL: (izeg-mozog) Ééééén, most megint én szeretnék...

GRETE: Felôlem! Essél csak túl rajta, a piszkos képzelôdéseiden. Mert aztán az Ernának és nekem komoly feladatokon kell gondolkodnunk.

MARIEDL: (valami irritálja, mindenütt vakaródzik) Az emberek elhagyták a klozettot. Mind kimentek. Senki nem maradt ott, csak a Mariedl. És most ott áll a Mariedl a kiivott parfümösüvegjével, és úgy illatozik belül, mint a világ összes finom dámája együttvéve. De külsôleg még tisztára teli van emberszarral, és ez kicsit elszomorítja. Az én szépségem az én lelkem, gondolja magában, de sajnos az én lelkem borzasztóan belsôséges. A lélek az örök élettel társalkodik, de a testet egy egész életen át mutogatni kell. A magyar gulyáskonzervvel még meg is vágta magát a Mariedl. És a sör is odavan, ki van íva, és a Mariedl rosszul van, rettenetesen. Egy magyar gulyás és egy francia parfüm bizony rosszul tûri egymást a testben. A klozetton nagyon magányos tud lenni az ember, ha egyszál maga van, és se nagy, se kicsi szükséget nem érez. De aztán összekapja magát a szegény Mariedl, és lemossa magáról a széklet vastagját. Az emberek közé akar menni, akik a mulatságban ûzik a boldogságukat. Bemegy, és melegedik a kellemes zenénél. Látja a Gretét, ahogyan ugrándozik és vihog, mert a kövér szôke hájpacnija megint a kötôje alá akaródzik az ujjával. Látja az Ernát, ahogyan tejeskávét és pertut iszik a Wottilával. És egyáltalában minden embernek karimáig van a szíve örömteliséggel, és majdnem kicsordulnak a boldogságtól, hajszálra mint egy eldugult klozett. De az élet újra és újra érvényesíti a saját törvényeit, és életveszélyt varázsol az élet felületére. Ugyanis a mulatság elôtt megállt egy taxi, és a taxiból kiszáll két ember, egy férfi és egy nô. De még csak ki se fizették a taxit, és a taxis szalad utánuk, és azt ordítja: fizetniiii! A férfi azonban csak annyit mond, hogy majd odabent a vénasszonyok leperkálják, azután mindhárman bemennek a mulatságba. A mulatság elôtt ki van kötve egy dakszli, Lydia nevû, az mindjárt egy akkora rúgást kapott a nôtôl, hogy kifeküdt.

GRETE: Aaaaah, ki volt az a disznó, az a kurva, aki ilyet csinál? (Erna érdeklôdve hallgatja Mariedlt, és mutatja Gretének, hogy fogja be a száját. Grete halkan zokog tovább.)

ERNA: Mondjad csak tovább, Mariedl!

MARIEDL: (hátradôl, becsukja a szemét) A Grete már messzirôl látja a Hannelorét. (Grete hevesebben zokog) A Grete hófehér lesz, és csak dadog: na de hol, tulajdonképpen hol van az az Ausztrália? A Hannelore rögtön direkt a Gretéhez megy, és egy árva szó nélkül ad neki egy pár kiadós pofont, úgyhogy a Gretének kiesik a protkója, és félrecsúszik a pepije a póthajában. Aztán azt mondja a Gretének, hogy ez a kellemetlen ember itt mögötte egy taxis, aki azt akarja, hogy kifizessék, és hogy a Gretének kell fizetnie, mert mostantól minden kiegyenlítetlen számlát a Gretének kell kiegyenlíteni az élete hátralékával. A Grete csak bömbölni tud, és csurog a nyál a pofájából. (Grete hangosan felüvölt, és Mariedlre akarja vetni magát. Erna gyorsabb, és visszafogja Gretét) ERNA: Hagyd, hadd nézzen csak bele a Mariedl a tényvalóságba, talán meglátja az én életboldogságomat is a Wottilával. El kell tudni viselni az igazságot, Grete, szilárd lábbal kell az igazság szemébe nézni, még ha föl is vannak dagadva azok a lábak... mondd tovább, Mariedl! (Grete összecsuklik a székén, és reszket, Mariedl újból lecsukja a szemét, és beszél.)

MARIEDL: A Freddynek most már csöppet sincs gusztusa, hogy az ujját a Grete seggelukába dugja. Zavartan nézegeti a hamis fogakat, amik ott hevernek a koszos padlón. És mert ez az egész nagyon kellemetlen a Freddynek, elôveszi a pénzét. A taxis meg egész idô alatt hülyén röhög ezen, és valami hullagyalázót emleget a Freddynek, ahogy a Gretét ilyen megtépázva látja ott ülni. A Freddy két százast tesz az asztalra, és azt mondja, hogy na, ô aztán szépen át lett rázva ezzel a vén döggel. Erre a Hannelore hangosan fölnevet, és rögtön leken még néhányat a Gretének, úgyhogy rögtön lerepül az összes póthaja. Azok az emberek, akik korábban a meglepetésklozettnál gyülekeztek, most az eldugult Gretét állják körül. Azt mondja az egyik: Nézzétek e, a nô összehugyozta magát. A Freddy még jobban összezavarodik, és még két százast tesz az asztalra, aztán föláll, kiissza sörét, és beáll a nézôk közé. Aztán bejön valaki, valamit odadob a padlóra, és azt kérdi: Kié ez a kutyahulla?

GRETE: Lydiiiiii! (Összegörnyed, görcsöt kapott. Ökölbe szorítja a kezeit, és eltorzul az arca.)

ERNA: Az élet szakadékmély virágokat fakaszt e Siralom völgyében.

MARIEDL: Eközben az emberek megint elkezdenek nyugtalankodni, hogy nem adódik semmi látnivaló. A Grete teljesen eltemetkezett egy régi újság alatt, és meg se mozdul többet. A Hannelore közben telefonál a bolondokházába. De a mulatság túlsó oldalán is összeszalad egy nagy csomó ember, ott ugyanis a Herrmann rumlizik az asztalok között. A Herrmann hatalmas, föl van püffedve, és totál részeg. (Grete újra egyenesen ül, a sminkje lenullázva, teljesen zilált) El az útból, ordítja, erisszetek a mamámhoz, meg az ô henteséhez, meg kell vizsgálnom, készre-e csinálta már az öreg kocát. Az Erna úgy ül ott, mint aki hamuvá vált egy villámcsapástól, a Wottila meg úgy néz körbe, mintha megint jelenése volna. A Herrmann törve-zúzva leül és ordít: Vendéglôs, egy hordó sört ide, le kell öblítenem az utolsó ostyákat. (Erna feláll, és fenyegetô ábrázattal elindul. Grete megfogja Ernát, és visszanyomja a karosszékbe. Leszorítja, miközben Erna az otthonkájába rejti az arcát.)

GRETE: Neked is alá kell vetni magadat az igazságnak, Erna. Az élet mindent felemészt, amit csak akar. Egyszer kövér székletet csinál neked, egyszer meg soványat. És ha az élet székletet csinál, akkor az a gondviselés, és akkor nem lehet tenni semmit. Szóval, Erna, várd csak ki szépen bátran, amíg vége van. Mondd tovább, Mariedl! MARIEDL: A Wottila szedi össze magát elôször, és azt mondja a Herrmannak: hogy engedheti meg magának, hogy így beszéljen errôl az asszonyról, ki az életet ajándékozta Önnek? Erre a Herrmann föláll, beletörli a cipôjét a Wottila öltönyébe, a tejeskávét meg a kopasz fejére borítja. A Wottila azonnal elôhúzza a zsebkendôjét a nadrágzsebébôl, és nyugodtan küszködik a tejeskávéval az öltönyén. Aztán azt mondja: Az Úr bocsássa meg Önnek, Herrmann, amit Ön minden másodpercben elkövet ellene. Minden csepp vér a Krisztus sebeibôl egy darabkával lentebbre mossa Önt a pokolba. És a Herrmann azt mondja: Mit szólsz ehhöz, Mama, hogy beszél ez az állatitestértékesítô a te fiaddal? De az Erna csak hápog, mint egy félig megfojtott liba. Alighanem már nem kap lélegzetet, olyan sûrû a levegô a sok nézôtôl. Ám annyi ereje még pont van, hogy a Herrmann arcába köpjön. De a Herrmannt ettôl csak a röhögôgörcs fogja el. Mi jön ki abból, ha az egyik disznó a másik arcába köp, azt mondja. Aztán viszont teljes nyugalommal föláll, hátrasimítja a haját, megfogja Ernát és Wottilát a tarkójuknál, és addig ütögeti össze a két fejet, míg spriccel a vér, és kilehelik a lelküket. (Mély lélegzetet vesz, és kinyújtózkodik) Na és a Mariedl? Ott áll mindenek kárpótoltjaként, sugárzó altesttel. És az emberi széklet aranyporrá változik a testén. Eközben az emberek a Herrmant összeverték és megkötözték, és míg a rendôrség jön, újra és újra megleckéztetik az öklükkel. De a Mariedl lebeg a emberek fölött, és az emberek elnémulnak, mert látják, hogy a Mariedl testi bôre lehámlik az aranypor hatalmas ránehezôdésétôl. Odalebeg Erna és Wottila fölé, akik most már együtt lesznek elkaparva, és hint egy kevéske aranyport az összeroncsolt koponyájuk hegyére. Azután a szép Mariedl odalebeg a szegény Herrmannhoz is, akit már majd soha többé nem engednek ki a börtönbôl, és reá is hagyományoz egy kis aranyport. A Grete se húzhatja a rövidebbet, hiszen ô meg a bolondokházába megy, ahogy a Hannelore már elintézte. És mielôtt a Lore hazamegy Ausztráliába, ô is kap Mariedltôl egy arany lehelletnyit. (Közben Erna és Grete felállt, és mustrálgatják az Erna konyhaszekrényében levô konyhakéseket. Erna rövid idôre kimegy, behoz egy vödröt és egy rongyot.)

MARIEDL: A Mariedl semmi lábfájást nem ismer többé, ez jót tesz neki, a lebegés. A lábai egyre kisebbek lesznek, a lét meg nagyobb és nagyobb. Még már a tisztelendô úr is csak akkora, mint egy dongólégy, olyan messzire van. Följebb és följebb lebeg a Mariedl. Lent Lourdes akkora, mint egy gyufásskatulya. És ott repül a Szûz Mária, ki ismét meg kell jelenjen valakinek, nem nagyobb, mint egy poloska. Bámul jóságosan, szegényke. (Erna és Grete határozottan és tárgyilagosan odalép Mariedlhez. Gondosan átvágják az egész nyakát. Erna azonnal ott terem a vödörrel és a ronggyal, hogy egy nagyobb disznóságot megakadályozzon.)

ERNA: Furcsa szaga van az ilyesminek, egy ilyen embernek, belülrôl. Hogy az embernek ennyi vére legyen a húsában. És ennek az biztos, hogy széklet van a fejében is. Engemet tulajdonképpen érdekelne...

GRETE: Hanem a nyelv egyáltalán nem néz ki rosszul. El is viszem a Lydinek.

ERNA: Mekkora nyugalom bír lenni egy ilyen piros vérben... Mindig azt gondoltam, hogy ha valaki meghal, hát minden a feje tetejére áll egy ilyen halott emberben.

GRETE: És most mit csináljunk ezzel?

ERNA: Elássuk a pincében, hisz úgyis azt mondják a finom népek: Ebben az országban minden embernek megvan a maga hullája a pincéjében.

 

 

 

 

mariedl-megdiscoulese.jpg

HARMADIK JELENET

 

Színház a színpadon. Kis piszkos színházterem; parányi színpad, melyet színes égôk kereteznek. Az ábrázolt közönség durva padokon ül háttal az „igazi közönségnek”. A pincérnôk az elôadás alatt is visznek ki sört. A színpadon a Törzsökös Hinterladi Lélekvigasztalók. Kurjongatás.

 

A TÖRZSÖKÖS HINTERLADI LÉLEKVIGASZTALÓK ÉNEKESE: És az igazi színházi elôadás elôtt a Törzsökös Hinterladi Lélekvigasztalóknak el kell még énekelniük egy jó dalt. A dal címe: Mi nékem az úristen. (Kurjongatás)

 

 

A TÖRZSÖKÖS HINTERLÁDI LÉLEKVIGASZTALÓK

 

Az Úristen egy autóbusz 

mely elvisz bárhová 

s ha tôlle szépen kérni tucc 

akkor felûhetsz rá

 

Az Úristen egy rántotta 

ezer tojáss’ adag 

ezer tojás az van sokba 

ha szíved is szakad

 

Az Úristen egy fejjôgép 

egész világ a tehene 

tejét szivedbe zárjad bé’ 

mert megdöglik teneked

 

Az Úristen egy szilvaffa 

de zöld az almája 

mert kék szilva az nincs rajta 

hát föl se mássz rája

 

Az Úristen egy írógép 

s te rossz billentyû vagy rajta 

ezért nem stimt az íráskép 

s az ég kapuját becsukja

 

Az Úristen istenháza 

de a fûtés magad vagy 

menj be s ki se gyere többé 

és nyersz örök nyugalmat.

 

Az Úristen egy mosógép 

szutykos lelked kimossa 

mentül több a flepni rajta 

néked antul kinossabb

 

 Az Úristen egy gyorsfôzô 

mely gyorsan megpuhaszt

nehéz fejedet megfôzi 

s nyújt hulládnak vigaszt

 

 Hangosan elbúcsúztatják a Törzsökös Hinterladi Lélekvigasztalókat. Függöny: és ismét felmegy. A színpadon három csinos fiatal nô ágál; az Elnöknôk címû darabot játsszák rosszindulatúan, eltúlozva és rikácsolva. Az ábrázolt közönség nevet, és nyíltszini tapssal jutalmazza a játékot.    Erna, Grete és Mariedl, akik a közönség soraiban foglalnak helyet, nemsokára rémülten felállnak, és el akarják hagyni a termet, ami nehezen megoldható, mert sorközépen ülnek. Elôször Ernának sikerül a kitörés és rázni kezd egy teremajtót, ami zárva van. Grete se talál nyitott ajtót. Csak Mariedl talál. Mariedl Gretéhez rohan és a nyitott ajtóhoz ráncigálja Gretét. Grete kiszabadítja magát, Ernához rohan és a nyitott ajtóhoz ráncigálja Ernát. Mindhárman eltûnnek. A színpadon még jó ideig az Elnöknôket játsszák.

 

VÉGE